«1...4041424344...72»

Felhasználó
9 éve
Csodás nap volt a mai, hogy tegan este 8-9 óra óta szakad az ónos eső, és még most is, 17:00-kor is esik. Reggel az utolsó hévvel (7:06) még el tudtam menni suliba, de a délután már kacifántosabb volt. Reggel a hév 40-50 km/h-val ment végig 13 km-n, ráadásul a felsővezeték szikrázott mint a tűz. Délután fél órát várom a hévet haverommal 3 óra körül, erre kiderül hogy pótlók járnak Gödöllő és xy között (Xy=Lakhelyem mint település, ezért nem osztom meg.) Jött a pótló fél négy körül, és ott, ahol felszálltunk, ott állt vagy 15 percet, mert a lámpa elromlott. Miután megjavították elindultunk. Aztán jött a kaller, kérdezősködtünk, mondta, hogy azért nem járnak a hévek, mert leszakadt a felsővezeték, és a sínek meggörbültek a két távolság között, ahol nem járnak a hévek. Úgy durva 1 óra alatt megtette a Hév-pótló a közúton mért 9-8 km-s szakaszt. Az utak meg le vannak fagyva mindenfele, fák dőltek ki stb..

Tehát ha reggel is ez lesz a helyzet, akkor lehet itthon maradok .(Mert nekem a kedd az k*rva könnyű--> 7 órámból 5 ilyen rajzhoz hasonló erőséggü, 1 Földrajz, amin összefoglalnánk, tehát plussz dolog, hogy nem kell tanulni, és a legeslegjobb az egészben, hogy minden nap van egy 1 órás ebédszünetem hahi. :3 )
Orgnl StanderMan multiaccount.
:3

Felhasználó
9 éve
Olyan napon kéne ami kurva nehéz
Most is esik, tehát nem biztos hogy holnap megyek suliba, mert az egész 3-a főút levan zárva Gödöllőig XD, ésa hévek sem járnak.xd

Felhasználó
9 éve
Közönöm szépen eme jó tanácsot! Janem. Semmi kedvem akkor regge l fél 4-kor felkelni, és gyalogolni majdnem 12 km-t. Ehelyett anyám azt mondta, hogy holnap fater elvisz suliba. :]

Felhasználó
9 éve
takarodj a faszomba
xx

Felhasználó
9 éve
:*
xx

Felhasználó
9 éve
Team 4RT1C3N Win ;D

Felhasználó
9 éve
10394619_10153066097294415_8671276603004918978_n.jpg?oh=78deccb92fbbfe274d0e84ed928f2fb1&oe=55406364&__gda__=1426645712_ea0ad8a0143aee8755a333fa65ba5703
Ez mi, ha nem gyönyörű ? :3

Legutóbb szerkesztve muse_xoxo által.

Alig bírja tartani a koronát a nyakam.

Felhasználó
9 éve
DEJA VU
Még mindig nem unom. dx

Amugy meg mindig jo, mint a Willst du :D -Stand (írd már oda, mert olyan mintha magammal beszélgetnék) xd



De lusta vagyok...:( -Stand

Legutóbb szerkesztve muse_xoxo által.

Alig bírja tartani a koronát a nyakam.

Felhasználó
9 éve
csönd van

En swattal irogatok askon eh


és Dani Hall?


Lya xd

Legutóbb szerkesztve StanderMan által.

Alig bírja tartani a koronát a nyakam.

Felhasználó
9 éve
Pedig nem halnál bele.
Alig bírja tartani a koronát a nyakam.
«1...4041424344...72»